„
……….
Elviselhetetlenül nyugtalanító és megrázó érzés, ha azt látja az ember, hogy gyermekkorának, egész életének, saját világának központjában minden tudásnak és ismeretének origója nem is olyan régen (születésem előtt 100 évvel) még nem is létezett, épp olyan, mintha később meglátogatnánk azt a világot, amit halálunk után magunk mögött hagytunk. Annak a borzongása ez, hogy valamennyi élettapasztalatunk, valamennyi gondosan kialakított emberi kapcsoltunk, valamennyi fölhalmozott tárgyunk tehetetlen az idővel szemben.
Ugyanez a borongás fut rajtam végig, amikor Gérard de Nerval Keleti utazás című könyvének egyik Istanbulról szóló részét olvasom. A francia költő, aki Melling munkái után fél évszázaddal, 1843-ban érkezett Istanbulba, egyik sétájáról ír, amelyet a Galatában álló mevlevi derviskolostortól, vagyis az ötven évvel később Tünelnek nevezett helytől a mai Taksim térig tett – épp azon az útvonalon, amelyen száztizenöt év múlva én is annyiszor bandukoltam anyám kezét fogva. A mai Beyoglu negyed főutcáját, melyet a köztársaság kikiáltása után Istiklál Caddesinek, azaz Függetlenség útnak neveztek el, akkoriban Grand rue de Pérának hívták, és 1843 körül többé-kevésbé ugyanugy nézhetett ki, mint manapság. A derviskolostor elhagyava az utca Párizsra emlékezteti Nervált: divatos ruhákat, fehérneműboltokat, ékszerészeket, csillogó-villogó kirakatokat, édességboltokat, angol és francia szállodákat, kávéházakat, nagykövetségeket lát mindenfelé. Ám a Francis Kórháznak nevezett épület (a mai Francia Intézet) után döbbenetes, megrázó, sőt számomra kifejezetten félelmetes módon a város egyszer csak véget ér.
Mert a mai Taksim tér, amelynek környékén gyermekkoromtól kezdve éltem, amely számomra a világ középpontja és a világ legnagyobb terve volt,
Nerválnak csak egy üres földterület, ahol lovas kocsik, hússütők, zöldségesek és halárusok lézengenek. „
Orham Pamuk: Isztanbul
( ez így helytelen mert Istanbul!!!!!!!!!! )
Szeretem Nervált.
( tudott szenvedni, szépen)
A Galata toronyba végül nem mentem fel- nem „bírtam”, kiálltam a sorból
( olyan végleges lett volna, nem szeretem a véglegességet)
Beyoglu városnegyedbe ( európai oldal centruma), hetente kétszer ellátogattam.
Pera- letűnt istanbuli úrvilág, az istanbuli polgár. A Pera Múzeum „találkoztam” életem egyik legkülönösebb kollázsával.
Istiklál Caddesi- gigantikus Váci utca , templom, kedvenc könyvesbolt
( valójában nem hasonlít semmire csak saját magára)
Mevlevi dervisikolostor voltam, berontottam, mert látni akartam a táncot……..évek óta „felújítás alatt áll” ( hangzott a válasz sokadszorra is…menjek a turistinfo-ba , vagy Konyába- hangzott a tanács. Elmentem Konyába……)
Taksim- ez egy fogalom
És sokszor gondolok arra, milyen lehet itt a „gyerekkor”.
u.i: Ma írt Rodolphe törökül.......arról, hogy mi újság az egyetemen és Párizsban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.