A Mucha kiállítás felé menvén -két középiskolai osztálytársammal- nagy gondolatok szálltak meg minket.
Első blokk:
A Critical Mass-t is kitárgyaltuk – nagyon. meg vagyunk elégedve, ez egy hasznos, ötletes és helyénvaló kezdeményezés, mi egyetértünk ezzel. (Én főleg- biciklizni nem tudok-, de legalább SEMMIT sem tudok elvezetni, legyen gépi vagy kézi meghajtású. Ez lassan mindenkit aggaszt a környezetemben kivéve engem- kivételesen nyugodt, vagyok).
Második blokk:
Ezek a „mai” fiatalok, mi nem értjük mit beszélnek, az „ember” ül a villamoson, buszon és hallja a párbeszédeket és …..döbbenetes!! Na nem arról van szó mi sem beszélünk, beszéltünk Anyegin-strófában. Nekem még az emósok is eszembe jutnak (a febes beöltözét nem volt lehetőségem elmesélni), ez egy kórjelenség, azok a ruhák és ……DE nem tudom folytatni
Manu a fakanál, mint szimbólum és irtó nagy gondolatébresztő melyről állítólag szónokoltam is a lányszekrény előtt (erre nem is emlékeztem!!) és a világ merre tart, a Barbie cipő zabpehely és mi csak fogyasztunk, szürrealizmus sarok, dadaista kiáltvány. Most átevezés küllememre: piros necc harisnya ( én nem hordtam necc harisnyát az maximum térdharisnya volt) és a fekete bőrnadrág katonai inggel ( ezt azért még hordanám) stb……..
Harmadik blokk:
Mucha
A NŐ tündöklése és felemelkedése
A fakanálról most az jut az eszembe, hogy ma én főzök. Kiolvastam már a török szakácskönyvet többször- most a tettek mezejére lépek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.