A hétvégén festőskolában volt Manu művésznő.

( azaz igazság, hogy én inkább mű-élvező vagyok és nem mű -alkotó- erre már az általános iskolai kézimunka szakkörön rádöbbentem.........és kíméletlenül őszinte környezetem nem akartam meggyőzni az ellenkezőjéről.......).

De szombaton a KogArtban történt valami. ( köszönet kinyilvánítása Évinek)

Belépvén a festőiskola berendezései közé éreztem a kihívást és belső szorongást és ha tudtam volna!!!!, hogy érkeznek a kis paletták és vízfestékes dobozkák és ecsetek és asztaltársaságunk egy feleselős ,szemtelen ( de azért "aranyos"-megszépítő messzeség) kisfiú és kamasz "nagyfiú".

Két fiatal kortárs művész vezetett be a festészet alapjaiba ( keretezés, enyvezés, vászon kifeszítése- technika kuliszatitkok, velencei fereskókészítés, Guernica szállítása). Így elméletilg nagyon lelkes voltam, rá-rá mosolyogtam Évire- milyen jó, hogy szólt és tulajdonképpen milyen jól érzem magam.

És jött a gyakorlat ( az örök kihívás)- válaszunk ki egy képet annak egy részletét, figyeljük meg csücsüljünk le és induljon az "alkotás"!!!! Mintha harcba mennénk, csatatérre, elszántan.

Kiválasztottuk ugyanazt a képet, más részletét ( hogy izgalmasabb legyen:-)))

Jó kicsit mást csinálni, másra odafigyelni, másnak örülni, másként lelkesedni, jó ALKOTNI.

( az ifjú művész látván "festményeinket"- akkora, mintegy csempe- összehasonlította. És megtudtam, hogy a képnek elvárásai vannak velem szemben, be kell "őt fejeznem", mert már elkezdtem......nagyon "szépen" beszélt és én minden idegszálammal koncentráltam- most keresem a 15éve elrakott vízfestékes felszereléseimet és mostan színes tintákkal álmonom :-) na meg a konzorciumokkal............)